SZÉP Kártya – újra a régi
Július 2-től a SZÉP Kártyákat már nem lehet élelmiszer vásárlásra használni, a Kormány nem hosszabbította meg ezt a lehetőséget.
A kérdés az, hogy mennyire tud ez segíteni a sok helyen haldokló hazai turizmuson, hiszen az év első felében a kártyákra érkező összegek nagy részét az emberek már levásárolták az élelmiszerboltokban, így nem beszélhetünk felgyülemlett összegekről, melyek a balatoni lángossütőkben vagy “szoboszlói” apartmanokban végeznék.
Bajban van a hazai turizmus, talán leginkább a 3 csillagos, kevés szobával rendelkező szállodák (20-30 szoba), ahol az üzemeltetési költség nagyon megnőtt (rezsi, bérköltség, alapanyagköltség, stb.). Olyan mértékű áremelésre volna szükség, amit már a vendégek nem fizetnek meg. Lehet, hogy képesek, de nem hajlandóak. Részben ez érthető, hiszen egy 4 fős család a balatoni nyaralásához 5 nap esetén minimum 200.000 – 250.000 Ft költséggel kell hogy számoljon. Tudom, sokan ilyenkor szokták azt mondani, hogy ebből már elmehetek Horvátországba, ám ha összeadjuk a tengerparti nyaralás üzemanyag díját, szállás és étkezési költségeit, továbbá az általános napi kiadásokat, akkor aligha lesz olcsóbb az említett balatoni nyaralásnál.
Egy biztos, meg kell tanulni árelfogadónak lenni az éttermekben, cukrászdákban, kávézókban, szálláshelyeken, mivel nem csak az élelmiszerboltokban mentek fel az árak, hanem a szolgáltatóknál is.